Mozart!
Prológ:
Doktor Mesmer:
Egyáltalán tudja, hogy merre van?
Constanze Nissen:
Már rég nem jártam erre, doktor úr.
D. M.:
Nem szívesen jár ide, hiszen még a temetésére se jött el annak idején.
C. N.:
Ugyanmár Monsieur Mesme r, maga művelt ember, igazán nem kellene az irigy bécsi pletykákat szajkóznia!
Ott van valahol.
D. M.:
Egyszóval nem igaz az, hogy a temetése napján otthon maradt?
C.N.:
Igen, valahol ott kell lennie.
D.M.:
De hiszen itt már nincsenek sírok.Se egy keres zt, se egy sírkő.
C.N.:
Az ő sírján nem is volt kereszt.
D.M.:
Akkor legalább sírkövet kellett volna állítani neki, Madame Mozart.
C.N:
Nissen.Az én nevem többé nem Mozart, hanem Nissen.Hányszor mondjam még magának?!
D.M.:
Ennyivel tartozott volna neki.
C.N:
Egy nincstelen özvegynek két kisgyerekkel a nyakán van más gondja is.
D.M.:
Méghogy nincstelen?De hiszen a halála jómódúvá tette.A partitúrák, az órái, a dohányszelencéi.Csak amit én megvásároltam magától az elmúlt időben, egész kis vagyon.
C.N: Na, tessék itt van.
D.M:
Biztos benne?
C.N.:
Hát, én…
D.M:
Itt van eltemetve? Jean-Pierre!
C.N:
És most az 5 ezret Doktor Mesmer! Elvezettem a sírhoz.
D.M:
Ez mágikus hely.Écoutez! Hallja?
C.N:
Gyorsan, kérem fázom!
D.M:
Hallgassa, asszonyom!
C.N:
Dehát mit?
D.M:
A zene végtelen univerzuma!Ahonnan ő jött, ahonnan meteorként hullott le a Földre… un enfant de Dieu …
Micsoda kincs!
Ensemble:
Micsoda kincs!
Egy fenomén.
Csodagyerek - istenilény!
Egy zseni, egy igazi mester,
egy kecses és kicsike testtel.
Egy isteni lény
egy csoda - mely csakugyan él.
Leopold:
Egy kis figyelmet kérek Madames et Monsieurs,
ami most lesz hallható:
az bizonyíték, hogy e nagy tehetség
az I stentől való!
Már a lányom is,
Nannerl oly fenomenális gyermek volt, mint ő.
A kisfiam, aki egy darabo t bekötött szemmel ad elő
most és a billentyűket rejtse,
ráadásul itt e kendő még,
í gy mutat be most egy művet,
mit önmagának írt nemrég.
Amadé! Amadé játssz már! Amadé!!
Ensemble:
Micsoda kéz,
zseni ez itt.
Lenyűgöző (idegesít) …
Oly mesteri, amilyen bájos.
Egy isteni lény, egy csoda - mely csakugyan él
Leopold:
3 évesen térdemre ülve írt egy zongora dallamot,
és csak 5 volt midőn egy korrekt kis konzertművet alkatott.
Bármit rögtön leblattol, és egyszer ha hallja mindent megjegyez.
És úgy variál egy fúgát, akár ha semmi sem volna ez.
Csak biztos füllel mindent meghall,
és minden hangot észben tart.
S egy szép nap hopplá, kézbe fogta
a hegedűmet, s játszott rajt.
E.:
Micsoda kincs!
Kis fenomén.
Zseni ez itt, mennyei lény.(kis förtelem!)
Szeretni kell őt…
Egy idomított kis csoda,
ki csakugyan él.
Nannerl: Ápám, nézdd csak lázas!Én félek, beteg.
L.:
Ki van zárva!
Csak ahogyan minden kis géniusz talán
könnyen fárad egy kissé.
Nos hát, a programnak ezzel vége,
és ha úgy érzik élvezték,
szánhatnak rá egy néhány tallért!
Doktor Mesmer: Wolfgang Amadé Mozart-ra!
E.:
Micsoda kincs!
Egy fenomén.
Lenyűgöző - mennyei lény.
Egy zseni, egy igazi mester,
egy kecses és kicsike testtel,
egy isteni lény, egy csoda, - mely csakugyan él!
Micsoda kincs!
Egy fenomén.
Lenyűgöző - isteni lény.
Egy zseni, egy igazi mester,
egy kecses és kicsike testtel,
egy isteni lény, egy csoda - mely csakugyan él!
Hallatlan, páratlan, épséges, szépséges, váratlan
Micsoda kincs!
Zene, az vagyok én
Wolfgang Mozart:
Csak te meg én,
meg a zene, ami győz!
Tátja majd csak a száját-
S ok fancsali csősz…
Mert a Föld
most az én zenémre vár,
és mind, aki hall majd:
elalélva csodál!
Míg szenved az ostoba úr,
szabadon a zseni él,
mert röptet a szárnyán
ihletteli szél!
Szól egy égi hang, mely
csak bennem zenél!
Dúr vagyok és moll vagyok
A zengzetek, a hangzatok s a csend.
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok,
meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok: nem is tudok,
ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Mert tévedés
zene nélkül az élet!
Nem vagyok én
ügyes szófacsaró
és nem vagyok költő,
nem úgy jön a szó
sem a kép,
csak az árnyak és a fény
Mert nem vagyok festő,
csak álmom enyém.
Nem vagyok képmutató,
aki alakokat vált
és nem vagyok színész,
és megvetem én
a nagy maszkabált,
s a sok-sok rossz szabályt.
Dúr vagyok és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend,
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok,
meg ritmusképlet.
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok: nem is tudok.
Ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Én vagyok a ritmus és
a gy ászdal és a könnyű tréfa mind.
A tiszta hang, a disszonáns
mind én vagyok, de mégse bánts!
Az élet szól így.
Buta vagyok, okos vagyok,
mikor melyik, mondd?
Kedves vagyok, undok vagyok,
mi ezzel a gond?
Zene, az vagyok én!
Szeress hát, mert én így
Élek őszintén!
Vasba zárd a szíved
Leopold:
Kínoz a bánat.
Fáj, hogy nem látlak.
Merre visz most a szél?
Bánom, hogy hagytam.
Miért nem tiltottam én azt,
hogy elmenjél?
Nincs ma sem másképp,
nem vagy Te más még,
csak védtelen gyermeklény.
Gyönge a sorshoz,
amit hordoz.
Oly nagyon féltlek én!
A sok csapda vár Rád.
Nem hinném, hogy látnád:
ármány és rút árulás.
Vasba zárd a szíved, hát!
Tanulj rideg taktikát!
El ne gyengülj,
hogyha Rád tekint egy kígyó!
El ne mond, mi az, mi fáj!
Fejet hajts, ha úgy muszáj!
Tégy így:
Had lehessek büszke Rád!
Annyi sok évem gondok közt éltem
a sorsomat kérve én.
Rajtad a sor most,
jövőnk, hogy hordozd,
csak Benned van most már remény!
Majd hízelgők jönnek,
s a vérszívó szörnyek,
kik sandák a zsenikre mind.
Vasba zárd a szíved, hát!
Tanulj rideg taktikát!
Sose hidd el,
hogy a farkas jámbor jószág!
Hálás légy, bármit, ha kapsz
meg ne hátrálj, fontos az,
hogy a saját ügyed jól szolgáld!
Had nézzek büszkén Rád.
Vasba zárd a szíved, hát!
Csillagok aranya
Waldstätten Bárónő:
Egy ifjú herceg hajdan
az öreg királlyal élt.
egy ősi vár lett otthonuk
egy bűvös kertben.
De mert a vén király
csalódott a világban,
magas falakhoz bújt,
és a tölgykapu zárva volt.
És szólt:
fiam nincs a földön pazarabb hely,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell.
Fénylő éjből színarany égből
csillagok szórják a csillagport,
hogy megtaláld.
Harc az élet, bölcs aki téved,
de bátran járja az útvesztőt,
míg kincsre váltja ő csillagporát
Ha innen elmész, elbuksz!
Inti őt a király.
Akárcsak én,
hát maradj itt e bűvös kertben!
Itt nyugton, bizton élsz,
neked szolgál itt minden!
Neked magas a fal,
és a tölgykapu téged véd!
Így győzködte őt az öreg érvekkel,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell, mert:
Távol innen színarany minden.
Vár a világ, sodor olthatatlan szenvedély.
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!
Az szeret, aki az utadba nem áll,
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,
Az szeret, aki majd elenged téged,
Az szeret, aki könnyezve ért meg
Távol innen színarany minden.
Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély.
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt.
Nosza, indulj csak el,
hiszen rajtad a jel,
s így nem riaszt téged el száz veszély!
Nem riaszt száz veszély!
Jobb nekem Bécs
Colloredo:
A franc, mi történt?!
Arco Gróf:
Csak úgy berontott.
C.:
Mars ki, vagy nem maradsz épen!
A. G.:
Most tünjön már, Mozart!
Wolfgang Mozart:
Hát lesz, ami lesz.
C.:
Majd móresre szoktatlak szépen.
W. M.:
Mégse tör meg!
A. G.:
Ez tréfa vagy vicc?!
W.M.:
Az nyer, kit a szíve visz!
C.:
Hisz parancsba adtam, hogy Salzburgba mégy!
W. M.:
Nem megyek, mert jobb nekem Bécs!
C.:
Így állunk? Nos, ennyi volt.
Jól van nagylegény!
Tudd meg, Bécsben éhen halsz!
Teszek arról én…
W. M:
Nem fogok félni
bár roppant nagy úr,
de most mégsem foghat ki rajtam.
Hisz herceg vagyok,
minden hercegen túl,
s a tehetség megvéd, ha baj van.
Ön éveken át itt börtönbe zárt,
és közben szolgának vélt.
Ön senki nekem, most fölmondok, kész!
És maradok, jobb nekem Bécs!
C.:
Szánnám én az apját, ám e gazfickóval végzek!
W. M:
Ez mégse stimmel, mert a gazfickó,
az álszent, és hízeleg folyton.
A művész a járt útra ritkán lép,
és nem lesi mit nyer a bolton.
Nem kell nékem önnél a biztos jövő,
nem kell gyámság senkitől.
Többé el nem ér korbácsütés.
Adieu Herceg, jobb nekem Bécs!
C.:
Soha senki nem szolgált még ilyen rosszul, mint ő. Szánalomra méltő fickó! Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá!
W. M:
De nekem se, önhöz!
C.:
Jön ez még elém nyüszítve!
W. M:
Szarok én magára!
C.:
Gróf Arco, dobja ki! De rúghatja is!
A. G.:
Kár magáért, Mozart! Magának befellegzett!
W. M:
Nem. Így lesz most jó: szabadság vár!
Az árnyékom hogy lépem át?
Wolfgang Mozart:
Az árvaság vak rémület.
Büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás
nem vezet már kézenfogva az éj sötét
és félelmes ölén.
Most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
É s felnőtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékom, hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat
Súlytól görnyed vállam
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért?
Rejtőzködő szemek
mégis tudom követ
az árnyékom követ,
és érzem, hogy egy napon elpusztít még!
Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell?
Nézd, hogyan lépjem át?
Félek a sorstól
Hogy lennék dróton rángó báb?
Hogy éljek így? Hogy éljek így?
Nincs válasz:
Árnyékom hogyan lépjem át?!
Szeret mind, ki ismer
Wolfgang Mozart:
Egy valódi angyal Ő!
Még hogyha sír is, büszkén néz!
Távoli csillagról
egy éjen át szökött az álmaimba
Csak Te ismersz engem jól,
csakis Te látod lelkem őrült vágyait.
S nekem nincs jövőm, ha nem vagy itt.
Hisz szeret mind, ki ismer,
s a felhők közt jár.
Hogy csak Tehozzád tartozom:
oly jó tudni már.Én Tőled mit sem kérek,
de tudnod kell, hogy védlek,
és éjjel-nappal folyton vágyom Rád!
Constanze:
Csak titokban sírok én.
A gyöngeségem szégyellem,
rájöttem túl hamar,
hogy aki nem vigyáz,
az mind csalódik.
De Te más vagy mint oly sokan,
tudom, hogy van vígasz,
míg Hozzád érkezem.
Soha nem volt más íly jó velem.
C.: Hisz szeret mind, ki ismer, s a felhők közt jár.
W.: Itt vagy bennem minden percben.
C.: Hogy csak Tehozzád tartozom, oly jó tudni már.
W.: Épp úgy mint egy hang!
C.: És érzem azt, hogy Nálad még csendes béke várhat,
W.: És érzem azt, hogy védve vagy,
C.-W.: És éjjel-nappal folyton vágyom Rád,
C.: És hidd el,
W.: És hidd el,
C.-W.: nem érhet gond és vész, míg mellettem itt élsz!
Hisz szeret mind, ki ismer,
s a felhők közt jár.
Hogy csak Tehozzád tartozom:
oly jó tudni már.
Csak Tőled kel l az élet!
Nem látok mást, csak Téged!
És éjjel-nappal folyton vágyok Rád!
Forog a tánc
Constanze:
Nagy Ég, fényes hajnal lett megint,
míg megleltem az ágyam én.
Dél sem múlt el még,
felkelni csacskaság,
hisz szörnyen bánt az éles fény.
Jó Ég! Micsoda egy kupleráj…
már nem találok semmit sem.
A házimunka sose szűn ik.
Jobb lesz hát
ha megnyugszom, és el sem kezdem.
Egy művészférj az más t kíván,
azt inspirálnom kell.
S ha aztán újra este lesz,
majd ismét vár énrám egy hely:
Van egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsa lesz:
egy szál!
Mert azt sose bántam,
ha énnekem nagy dicsőség nem terem,
nem csábított rivaldafény.
Hisz egy éltanuló,
ugye gyakorolhat szüntelen,
s e rémes kínt nem vágytam én.
Mama folyton szidott,
hogy szegényházban végzem majd.
De azt mondtam én, úgyis rendben van!
Papa pedig ágált, sírt, és emlegetett rút jövőt.
S én szóltam, az szörnyen messze van!
A nővérem ő meg csak bíztatott,
hogy majd sokra viszem, nézzem őt.
S hogy én is kaphatnék komoly tapsokat,
de én sajnáltam rá az időt, mert:
Volt egy hely, hol forgott a tánc,
és azt gyűlöltem én,
hogyha nélkülem járták.
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsaszár.
S ha egy nap a férjem
-Isten óvja őt-
munkalázban csonkig ég,
és itt hagy ő engem végül majd,
én sajátos módon gyászolom őt, mert:
Lesz egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsa lesz: egy szál.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Miért nem fogadsz el engem?
Wolfgang Mozart:
Azt hittem én,
sikeremet látva
együtt örülsz majd vélem.
De nem így lett,
hiszen akkor szeretsz csak,
hogyha gyenge bábnak látsz.
Neked fáj mit elértem.
És amikor szólok,
hidd el, jó úton vagyok én!
Nézel, mint ki mit sem ért.
Eltaszítasz.
Miért nem fogadsz el?
Miért nem szeretsz, miért?
Nem tagadom,
bennem bízni hiba tán.
Nem kaptál elég hálát.
Igazad van, lelkem örömvadász
Izgat mindenegyes perc,
ha élvezet jár át.
Mit tehetnék?
Bent él a csínytevő gyerek,
aki mindig voltam én.
Egyrecsak kérdi:
Miért nem fogadsz el?
Kérlek mondd meg, miért?
Miért várod el, hogy olyan legyek mint te?
Miért kéne mást játszak?
Ez vagyok én!
De a legszőrnyűbb, hogy meg nem értem,
miért tagadtál meg engem?
Hisz én nem voltam soha más,
akkor bűnösnek miért látsz?
A bűnöm az csupán, hogy
miért nem járok más nyomán?
Óvtál engem gyönge, kicsi gyermekként.
Biztonságot adtál.
Míg élek én, elkísér,
támaszt nyújt sok gond során.
Kétségek közt…
De nem tehetek mást,
sorsom szólít, mennem kell az úton.
Ha máshogy élek, mit ér a lét?
Miért nehéz?
Miért nem fogadsz el engem?
Miért nem szeretsz ilyennek engem?
Miért nem szeretsz te engem?Mondd meg, miért?
Miért, igazságos Úr?
Colloredo:
Csak könyvek közt éltem,
és megtettem mindent,
hogy értsem az Istent, s a létet.
S a sok tudományt mind a fejembe tömtem,
hogy tudjam, hogy mi is a lényeg.
De kezdem látni már,
hogy szorgos balbaként csak körbejártam.
Uram, véges az elmém,
latin meg héber mit sem ért.
Gagyogok szent könyvek nyelvén.
Vak vagyok.
Nem értem, miért?
Miért, igazságos Úr,
hogy nem segít a műveltség,
s a gondolat?
Mondd, hogy kűzdjem le őt?
Miért veszít hát az értelem,
miért hajt fejet a józanész
a győzelmes zeneszó előtt?
Ó, tudom, hogy mindenre képes az ember,
s egy majmot is oktathatsz könnyen.
A csírázó lelket, a gyönge kis magvat,
ha öntözöd, szárba is szökken.
De az, hogy hirtelen egy csoda hogy terem,
nincs a nagykönyvben.
Uram, szerintem ismersz,
szolgállak híven, amint kell.
Mégis ő, bár folyton lázad,
nálam többet érdemel.
Miért igazságos Úr,
hogy nem segít a műveltség,
s a gondolat?
Mondd, hogy kűzdjem le őt?
Miért veszít hát az értelem?
Miért hajt fejet a józanész
a győzelmes zeneszó előtt?
Miért veszít hát az értelem?
Miért hajt fejet a józanész?
M iért győzhet?
Így él rajtunk Mozart
akit rég elűztem,
az a senki
pimasz,
hűtle n,
engedetlen,
kellemetlen,
ördögfattya?!
A bűvös zene miért győz?
Mondd miért?!
A Herceg másutt jár
Nannerl:
Míg herceg voltál,
s én hercegnő
éltük a gyermekkort.
Ó, mily fényes volt!
És úgy hittem,
így lesz majd mindig.
Ám elmentél,
s az ott egy más világ.
Miért is várok rád?
Megszűntek már
a nagy csodák…
A Herceg már rég másutt jár.
Kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búskomor,
folyton csak rád gondol.
Most nekem is el kéne futnom.
Van is kivel, van is hová…
Apám szerint nincs semmi jussom,
s páromnak sincs még pénze rá.
Apám mit összespórolt nékem,
az mind Terád ment - mondja ő.
Küldesz e hát – ez most a kérdés.
Itt élni fájó, béna érzés.
A változás oly sürgető.
A Herceg már rég másutt jár.
Kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búsk omor,
folyton csak rád gondol.
A Herceg már rég másutt jár,
s a sok-sok szép remény
mind-mind elszállt.
Leopold-Nannerl:
Te voltál mindenünk,
ha veszni engedünk,
többé nem lesz nekünk
megváltónk már.
Az egyszerű út
Colloredo:
Engem most az Úr nem áld,
mégsem szórok rád átkot.
Hisz nem jól áll a szénád,
s én ebben hibás vagyok.
Mozart:
Nincs önnel semmi dolgom,
most temették el jóatyám!
C.: Gyászod végsőkig megindít,
kapd meg, hát mi jár!
Új egyezséget kínálok:
megint nekem komponálj!
Az ostoba harcból végre legyen elég,
köztünk szülessen most
erős, új szövetség!
Itt már nem azt kell néznünk,
hogy ki volt hibás.
Az túl egyszerű,
az naivitás!
M.: Önnel meg nem oszthatom,
mit az Istentől kaptam.
Csak magammal van dolgom,
nem köt más elszámolás!
C.: De számadásod lesz majd a tehetséggel fölfelé!
M.: Engem más meg ne ítéljen mostmár,
csak az Ég!
Nem óhajtok félmegoldást,
nem vonz az együttlét!
Ki a nagyvízre indul,
annak tudnia kell,
melyik hullám a jó,
melyik sodorja el.
Nekem nem számít törvény, és elcsábítás
C.: Érted kár! Értsd meg már!
M.-C.: Az egyszerű út az naivitás!
C.: Jóatyád mit szólna?
Lepereg rólad erkölcsvallás.
Gondold meg,
zenét mennyit írhatsz,
ha összefogunk ketten!
M.: Nekem egy kell csupán:
a szépséges szabadság.
Végre független vagyok,
bennem csak zene szól már!
Nem!
M.-C.: Ki nagyvízre indul,
annak dönteni kell:
melyik hullám a jó,
melyik sodorja el.
Legyen bármilyen vonzó
egy új állomás.
C.: Az egyszerű út
M.: Az egyszerű út
M.-C.: Az egyszerű út, az naivitás!
M.: És nincs már több alku, nincs önámítás!
Mozart!, Mozart!
Mozart!, Mozart! ( 4×)
Mindenki:
Az ég zenél.
Mozart!
Titok varázs
Mozart!
Milyen gyönyör!
Csodás hatás!
Mozart!
Waldstätten Bárónő: Örömteli.
Férfiak: Hogyan lehet, hogy Ő is ember?
Nők: De istenként zenél!
Szíved vidám,
lelked repül.
Zeng a nagyvilág:
felséges Mozart!
Hangözön árad ránk.
Örökkön zúg
és bennünk szól.
Milyen merész!
W.B.: Itt minden érzés igaz!
Tökéletes!
W.B.: Tán nem is földi, hisz annyira teljes!
Modern beszéd.Megérint
És megráz.
Mozart!, Mozart!
Reményt találsz!
Vigasztal bennünket a végzet.
Örömöt adó.
Úgy írta kétségek közt
Mindenki:
Vagy csak hagyja,
hogy rájöjjünk végre,
hogy haldoklik a Föld?
W. B.: A szívhez szól az égi hang!
Mindenki:
Zeng a nagyvilág!
Fenséges Mozart!
S bár hogy ez , de minden más lett tőle már.
W. B.: Ez a zene szabadság és hatalom.
Amit Ő írt, örömteli fájdalom.
És több is még,
hisz naggyá tesz, mert hogyha halljuk,
akkor minden titkot megsejtünk:
Mit érzünk,
mégsem értünk
mert ez szemmel láthatatlan
mégis ott van bennünk!
Mindenki:
Zeng a nagyvilág!
Fenséges Mozart!
S bár hogy … ,
de minden más lett tőle már.
Az ég zenél: Mozart!
Mozart!
Prológ:
Doktor Mesmer:
Egyáltalán tudja, hogy merre van?
Constanze Nissen:
Már rég nem jártam erre, doktor úr.
D. M.:
Nem szívesen jár ide, hiszen még a temetésére se jött el annak idején.
C. N.:
Ugyanmár Monsieur Mesme r, maga művelt ember, igazán nem kellene az irigy bécsi pletykákat szajkóznia!
Ott van valahol.
D. M.:
Egyszóval nem igaz az, hogy a temetése napján otthon maradt?
C.N.:
Igen, valahol ott kell lennie.
D.M.:
De hiszen itt már nincsenek sírok.Se egy keres zt, se egy sírkő.
C.N.:
Az ő sírján nem is volt kereszt.
D.M.:
Akkor legalább sírkövet kellett volna állítani neki, Madame Mozart.
C.N:
Nissen.Az én nevem többé nem Mozart, hanem Nissen.Hányszor mondjam még magának?!
D.M.:
Ennyivel tartozott volna neki.
C.N:
Egy nincstelen özvegynek két kisgyerekkel a nyakán van más gondja is.
D.M.:
Méghogy nincstelen?De hiszen a halála jómódúvá tette.A partitúrák, az órái, a dohányszelencéi.Csak amit én megvásároltam magától az elmúlt időben, egész kis vagyon.
C.N: Na, tessék itt van.
D.M:
Biztos benne?
C.N.:
Hát, én…
D.M:
Itt van eltemetve? Jean-Pierre!
C.N:
És most az 5 ezret Doktor Mesmer! Elvezettem a sírhoz.
D.M:
Ez mágikus hely.Écoutez! Hallja?
C.N:
Gyorsan, kérem fázom!
D.M:
Hallgassa, asszonyom!
C.N:
Dehát mit?
D.M:
A zene végtelen univerzuma!Ahonnan ő jött, ahonnan meteorként hullott le a Földre… un enfant de Dieu …
Micsoda kincs!
Ensemble:
Micsoda kincs!
Egy fenomén.
Csodagyerek - istenilény!
Egy zseni, egy igazi mester,
egy kecses és kicsike testtel.
Egy isteni lény
egy csoda - mely csakugyan él.
Leopold:
Egy kis figyelmet kérek Madames et Monsieurs,
ami most lesz hallható:
az bizonyíték, hogy e nagy tehetség
az I stentől való!
Már a lányom is,
Nannerl oly fenomenális gyermek volt, mint ő.
A kisfiam, aki egy darabo t bekötött szemmel ad elő
most és a billentyűket rejtse,
ráadásul itt e kendő még,
í gy mutat be most egy művet,
mit önmagának írt nemrég.
Amadé! Amadé játssz már! Amadé!!
Ensemble:
Micsoda kéz,
zseni ez itt.
Lenyűgöző (idegesít) …
Oly mesteri, amilyen bájos.
Egy isteni lény, egy csoda - mely csakugyan él
Leopold:
3 évesen térdemre ülve írt egy zongora dallamot,
és csak 5 volt midőn egy korrekt kis konzertművet alkatott.
Bármit rögtön leblattol, és egyszer ha hallja mindent megjegyez.
És úgy variál egy fúgát, akár ha semmi sem volna ez.
Csak biztos füllel mindent meghall,
és minden hangot észben tart.
S egy szép nap hopplá, kézbe fogta
a hegedűmet, s játszott rajt.
E.:
Micsoda kincs!
Kis fenomén.
Zseni ez itt, mennyei lény.(kis förtelem!)
Szeretni kell őt…
Egy idomított kis csoda,
ki csakugyan él.
Nannerl: Ápám, nézdd csak lázas!Én félek, beteg.
L.:
Ki van zárva!
Csak ahogyan minden kis géniusz talán
könnyen fárad egy kissé.
Nos hát, a programnak ezzel vége,
és ha úgy érzik élvezték,
szánhatnak rá egy néhány tallért!
Doktor Mesmer: Wolfgang Amadé Mozart-ra!
E.:
Micsoda kincs!
Egy fenomén.
Lenyűgöző - mennyei lény.
Egy zseni, egy igazi mester,
egy kecses és kicsike testtel,
egy isteni lény, egy csoda, - mely csakugyan él!
Micsoda kincs!
Egy fenomén.
Lenyűgöző - isteni lény.
Egy zseni, egy igazi mester,
egy kecses és kicsike testtel,
egy isteni lény, egy csoda - mely csakugyan él!
Hallatlan, páratlan, épséges, szépséges, váratlan
Micsoda kincs!
Zene, az vagyok én
Wolfgang Mozart:
Csak te meg én,
meg a zene, ami győz!
Tátja majd csak a száját-
S ok fancsali csősz…
Mert a Föld
most az én zenémre vár,
és mind, aki hall majd:
elalélva csodál!
Míg szenved az ostoba úr,
szabadon a zseni él,
mert röptet a szárnyán
ihletteli szél!
Szól egy égi hang, mely
csak bennem zenél!
Dúr vagyok és moll vagyok
A zengzetek, a hangzatok s a csend.
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok,
meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok: nem is tudok,
ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Mert tévedés
zene nélkül az élet!
Nem vagyok én
ügyes szófacsaró
és nem vagyok költő,
nem úgy jön a szó
sem a kép,
csak az árnyak és a fény
Mert nem vagyok festő,
csak álmom enyém.
Nem vagyok képmutató,
aki alakokat vált
és nem vagyok színész,
és megvetem én
a nagy maszkabált,
s a sok-sok rossz szabályt.
Dúr vagyok és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend,
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok,
meg ritmusképlet.
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok: nem is tudok.
Ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Én vagyok a ritmus és
a gy ászdal és a könnyű tréfa mind.
A tiszta hang, a disszonáns
mind én vagyok, de mégse bánts!
Az élet szól így.
Buta vagyok, okos vagyok,
mikor melyik, mondd?
Kedves vagyok, undok vagyok,
mi ezzel a gond?
Zene, az vagyok én!
Szeress hát, mert én így
Élek őszintén!
Vasba zárd a szíved
Leopold:
Kínoz a bánat.
Fáj, hogy nem látlak.
Merre visz most a szél?
Bánom, hogy hagytam.
Miért nem tiltottam én azt,
hogy elmenjél?
Nincs ma sem másképp,
nem vagy Te más még,
csak védtelen gyermeklény.
Gyönge a sorshoz,
amit hordoz.
Oly nagyon féltlek én!
A sok csapda vár Rád.
Nem hinném, hogy látnád:
ármány és rút árulás.
Vasba zárd a szíved, hát!
Tanulj rideg taktikát!
El ne gyengülj,
hogyha Rád tekint egy kígyó!
El ne mond, mi az, mi fáj!
Fejet hajts, ha úgy muszáj!
Tégy így:
Had lehessek büszke Rád!
Annyi sok évem gondok közt éltem
a sorsomat kérve én.
Rajtad a sor most,
jövőnk, hogy hordozd,
csak Benned van most már remény!
Majd hízelgők jönnek,
s a vérszívó szörnyek,
kik sandák a zsenikre mind.
Vasba zárd a szíved, hát!
Tanulj rideg taktikát!
Sose hidd el,
hogy a farkas jámbor jószág!
Hálás légy, bármit, ha kapsz
meg ne hátrálj, fontos az,
hogy a saját ügyed jól szolgáld!
Had nézzek büszkén Rád.
Vasba zárd a szíved, hát!
Csillagok aranya
Waldstätten Bárónő:
Egy ifjú herceg hajdan
az öreg királlyal élt.
egy ősi vár lett otthonuk
egy bűvös kertben.
De mert a vén király
csalódott a világban,
magas falakhoz bújt,
és a tölgykapu zárva volt.
És szólt:
fiam nincs a földön pazarabb hely,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell.
Fénylő éjből színarany égből
csillagok szórják a csillagport,
hogy megtaláld.
Harc az élet, bölcs aki téved,
de bátran járja az útvesztőt,
míg kincsre váltja ő csillagporát
Ha innen elmész, elbuksz!
Inti őt a király.
Akárcsak én,
hát maradj itt e bűvös kertben!
Itt nyugton, bizton élsz,
neked szolgál itt minden!
Neked magas a fal,
és a tölgykapu téged véd!
Így győzködte őt az öreg érvekkel,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell, mert:
Távol innen színarany minden.
Vár a világ, sodor olthatatlan szenvedély.
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!
Az szeret, aki az utadba nem áll,
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,
Az szeret, aki majd elenged téged,
Az szeret, aki könnyezve ért meg
Távol innen színarany minden.
Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély.
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt.
Nosza, indulj csak el,
hiszen rajtad a jel,
s így nem riaszt téged el száz veszély!
Nem riaszt száz veszély!
Jobb nekem Bécs
Colloredo:
A franc, mi történt?!
Arco Gróf:
Csak úgy berontott.
C.:
Mars ki, vagy nem maradsz épen!
A. G.:
Most tünjön már, Mozart!
Wolfgang Mozart:
Hát lesz, ami lesz.
C.:
Majd móresre szoktatlak szépen.
W. M.:
Mégse tör meg!
A. G.:
Ez tréfa vagy vicc?!
W.M.:
Az nyer, kit a szíve visz!
C.:
Hisz parancsba adtam, hogy Salzburgba mégy!
W. M.:
Nem megyek, mert jobb nekem Bécs!
C.:
Így állunk? Nos, ennyi volt.
Jól van nagylegény!
Tudd meg, Bécsben éhen halsz!
Teszek arról én…
W. M:
Nem fogok félni
bár roppant nagy úr,
de most mégsem foghat ki rajtam.
Hisz herceg vagyok,
minden hercegen túl,
s a tehetség megvéd, ha baj van.
Ön éveken át itt börtönbe zárt,
és közben szolgának vélt.
Ön senki nekem, most fölmondok, kész!
És maradok, jobb nekem Bécs!
C.:
Szánnám én az apját, ám e gazfickóval végzek!
W. M:
Ez mégse stimmel, mert a gazfickó,
az álszent, és hízeleg folyton.
A művész a járt útra ritkán lép,
és nem lesi mit nyer a bolton.
Nem kell nékem önnél a biztos jövő,
nem kell gyámság senkitől.
Többé el nem ér korbácsütés.
Adieu Herceg, jobb nekem Bécs!
C.:
Soha senki nem szolgált még ilyen rosszul, mint ő. Szánalomra méltő fickó! Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá!
W. M:
De nekem se, önhöz!
C.:
Jön ez még elém nyüszítve!
W. M:
Szarok én magára!
C.:
Gróf Arco, dobja ki! De rúghatja is!
A. G.:
Kár magáért, Mozart! Magának befellegzett!
W. M:
Nem. Így lesz most jó: szabadság vár!
Az árnyékom hogy lépem át?
Wolfgang Mozart:
Az árvaság vak rémület.
Büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás
nem vezet már kézenfogva az éj sötét
és félelmes ölén.
Most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
É s felnőtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékom, hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat
Súlytól görnyed vállam
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért?
Rejtőzködő szemek
mégis tudom követ
az árnyékom követ,
és érzem, hogy egy napon elpusztít még!
Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell?
Nézd, hogyan lépjem át?
Félek a sorstól
Hogy lennék dróton rángó báb?
Hogy éljek így? Hogy éljek így?
Nincs válasz:
Árnyékom hogyan lépjem át?!
Szeret mind, ki ismer
Wolfgang Mozart:
Egy valódi angyal Ő!
Még hogyha sír is, büszkén néz!
Távoli csillagról
egy éjen át szökött az álmaimba
Csak Te ismersz engem jól,
csakis Te látod lelkem őrült vágyait.
S nekem nincs jövőm, ha nem vagy itt.
Hisz szeret mind, ki ismer,
s a felhők közt jár.
Hogy csak Tehozzád tartozom:
oly jó tudni már.Én Tőled mit sem kérek,
de tudnod kell, hogy védlek,
és éjjel-nappal folyton vágyom Rád!
Constanze:
Csak titokban sírok én.
A gyöngeségem szégyellem,
rájöttem túl hamar,
hogy aki nem vigyáz,
az mind csalódik.
De Te más vagy mint oly sokan,
tudom, hogy van vígasz,
míg Hozzád érkezem.
Soha nem volt más íly jó velem.
C.: Hisz szeret mind, ki ismer, s a felhők közt jár.
W.: Itt vagy bennem minden percben.
C.: Hogy csak Tehozzád tartozom, oly jó tudni már.
W.: Épp úgy mint egy hang!
C.: És érzem azt, hogy Nálad még csendes béke várhat,
W.: És érzem azt, hogy védve vagy,
C.-W.: És éjjel-nappal folyton vágyom Rád,
C.: És hidd el,
W.: És hidd el,
C.-W.: nem érhet gond és vész, míg mellettem itt élsz!
Hisz szeret mind, ki ismer,
s a felhők közt jár.
Hogy csak Tehozzád tartozom:
oly jó tudni már.
Csak Tőled kel l az élet!
Nem látok mást, csak Téged!
És éjjel-nappal folyton vágyok Rád!
Forog a tánc
Constanze:
Nagy Ég, fényes hajnal lett megint,
míg megleltem az ágyam én.
Dél sem múlt el még,
felkelni csacskaság,
hisz szörnyen bánt az éles fény.
Jó Ég! Micsoda egy kupleráj…
már nem találok semmit sem.
A házimunka sose szűn ik.
Jobb lesz hát
ha megnyugszom, és el sem kezdem.
Egy művészférj az más t kíván,
azt inspirálnom kell.
S ha aztán újra este lesz,
majd ismét vár énrám egy hely:
Van egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsa lesz:
egy szál!
Mert azt sose bántam,
ha énnekem nagy dicsőség nem terem,
nem csábított rivaldafény.
Hisz egy éltanuló,
ugye gyakorolhat szüntelen,
s e rémes kínt nem vágytam én.
Mama folyton szidott,
hogy szegényházban végzem majd.
De azt mondtam én, úgyis rendben van!
Papa pedig ágált, sírt, és emlegetett rút jövőt.
S én szóltam, az szörnyen messze van!
A nővérem ő meg csak bíztatott,
hogy majd sokra viszem, nézzem őt.
S hogy én is kaphatnék komoly tapsokat,
de én sajnáltam rá az időt, mert:
Volt egy hely, hol forgott a tánc,
és azt gyűlöltem én,
hogyha nélkülem járták.
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsaszár.
S ha egy nap a férjem
-Isten óvja őt-
munkalázban csonkig ég,
és itt hagy ő engem végül majd,
én sajátos módon gyászolom őt, mert:
Lesz egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsa lesz: egy szál.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Miért nem fogadsz el engem?
Wolfgang Mozart:
Azt hittem én,
sikeremet látva
együtt örülsz majd vélem.
De nem így lett,
hiszen akkor szeretsz csak,
hogyha gyenge bábnak látsz.
Neked fáj mit elértem.
És amikor szólok,
hidd el, jó úton vagyok én!
Nézel, mint ki mit sem ért.
Eltaszítasz.
Miért nem fogadsz el?
Miért nem szeretsz, miért?
Nem tagadom,
bennem bízni hiba tán.
Nem kaptál elég hálát.
Igazad van, lelkem örömvadász
Izgat mindenegyes perc,
ha élvezet jár át.
Mit tehetnék?
Bent él a csínytevő gyerek,
aki mindig voltam én.
Egyrecsak kérdi:
Miért nem fogadsz el?
Kérlek mondd meg, miért?
Miért várod el, hogy olyan legyek mint te?
Miért kéne mást játszak?
Ez vagyok én!
De a legszőrnyűbb, hogy meg nem értem,
miért tagadtál meg engem?
Hisz én nem voltam soha más,
akkor bűnösnek miért látsz?
A bűnöm az csupán, hogy
miért nem járok más nyomán?
Óvtál engem gyönge, kicsi gyermekként.
Biztonságot adtál.
Míg élek én, elkísér,
támaszt nyújt sok gond során.
Kétségek közt…
De nem tehetek mást,
sorsom szólít, mennem kell az úton.
Ha máshogy élek, mit ér a lét?
Miért nehéz?
Miért nem fogadsz el engem?
Miért nem szeretsz ilyennek engem?
Miért nem szeretsz te engem?Mondd meg, miért?
Miért, igazságos Úr?
Colloredo:
Csak könyvek közt éltem,
és megtettem mindent,
hogy értsem az Istent, s a létet.
S a sok tudományt mind a fejembe tömtem,
hogy tudjam, hogy mi is a lényeg.
De kezdem látni már,
hogy szorgos balbaként csak körbejártam.
Uram, véges az elmém,
latin meg héber mit sem ért.
Gagyogok szent könyvek nyelvén.
Vak vagyok.
Nem értem, miért?
Miért, igazságos Úr,
hogy nem segít a műveltség,
s a gondolat?
Mondd, hogy kűzdjem le őt?
Miért veszít hát az értelem,
miért hajt fejet a józanész
a győzelmes zeneszó előtt?
Ó, tudom, hogy mindenre képes az ember,
s egy majmot is oktathatsz könnyen.
A csírázó lelket, a gyönge kis magvat,
ha öntözöd, szárba is szökken.
De az, hogy hirtelen egy csoda hogy terem,
nincs a nagykönyvben.
Uram, szerintem ismersz,
szolgállak híven, amint kell.
Mégis ő, bár folyton lázad,
nálam többet érdemel.
Miért igazságos Úr,
hogy nem segít a műveltség,
s a gondolat?
Mondd, hogy kűzdjem le őt?
Miért veszít hát az értelem?
Miért hajt fejet a józanész
a győzelmes zeneszó előtt?
Miért veszít hát az értelem?
Miért hajt fejet a józanész?
M iért győzhet?
Így él rajtunk Mozart
akit rég elűztem,
az a senki
pimasz,
hűtle n,
engedetlen,
kellemetlen,
ördögfattya?!
A bűvös zene miért győz?
Mondd miért?!
A Herceg másutt jár
Nannerl:
Míg herceg voltál,
s én hercegnő
éltük a gyermekkort.
Ó, mily fényes volt!
És úgy hittem,
így lesz majd mindig.
Ám elmentél,
s az ott egy más világ.
Miért is várok rád?
Megszűntek már
a nagy csodák…
A Herceg már rég másutt jár.
Kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búskomor,
folyton csak rád gondol.
Most nekem is el kéne futnom.
Van is kivel, van is hová…
Apám szerint nincs semmi jussom,
s páromnak sincs még pénze rá.
Apám mit összespórolt nékem,
az mind Terád ment - mondja ő.
Küldesz e hát – ez most a kérdés.
Itt élni fájó, béna érzés.
A változás oly sürgető.
A Herceg már rég másutt jár.
Kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búsk omor,
folyton csak rád gondol.
A Herceg már rég másutt jár,
s a sok-sok szép remény
mind-mind elszállt.
Leopold-Nannerl:
Te voltál mindenünk,
ha veszni engedünk,
többé nem lesz nekünk
megváltónk már.
Az egyszerű út
Colloredo:
Engem most az Úr nem áld,
mégsem szórok rád átkot.
Hisz nem jól áll a szénád,
s én ebben hibás vagyok.
Mozart:
Nincs önnel semmi dolgom,
most temették el jóatyám!
C.: Gyászod végsőkig megindít,
kapd meg, hát mi jár!
Új egyezséget kínálok:
megint nekem komponálj!
Az ostoba harcból végre legyen elég,
köztünk szülessen most
erős, új szövetség!
Itt már nem azt kell néznünk,
hogy ki volt hibás.
Az túl egyszerű,
az naivitás!
M.: Önnel meg nem oszthatom,
mit az Istentől kaptam.
Csak magammal van dolgom,
nem köt más elszámolás!
C.: De számadásod lesz majd a tehetséggel fölfelé!
M.: Engem más meg ne ítéljen mostmár,
csak az Ég!
Nem óhajtok félmegoldást,
nem vonz az együttlét!
Ki a nagyvízre indul,
annak tudnia kell,
melyik hullám a jó,
melyik sodorja el.
Nekem nem számít törvény, és elcsábítás
C.: Érted kár! Értsd meg már!
M.-C.: Az egyszerű út az naivitás!
C.: Jóatyád mit szólna?
Lepereg rólad erkölcsvallás.
Gondold meg,
zenét mennyit írhatsz,
ha összefogunk ketten!
M.: Nekem egy kell csupán:
a szépséges szabadság.
Végre független vagyok,
bennem csak zene szól már!
Nem!
M.-C.: Ki nagyvízre indul,
annak dönteni kell:
melyik hullám a jó,
melyik sodorja el.
Legyen bármilyen vonzó
egy új állomás.
C.: Az egyszerű út
M.: Az egyszerű út
M.-C.: Az egyszerű út, az naivitás!
M.: És nincs már több alku, nincs önámítás!
Mozart!, Mozart!
Mozart!, Mozart! ( 4×)
Mindenki:
Az ég zenél.
Mozart!
Titok varázs
Mozart!
Milyen gyönyör!
Csodás hatás!
Mozart!
Waldstätten Bárónő: Örömteli.
Férfiak: Hogyan lehet, hogy Ő is ember?
Nők: De istenként zenél!
Szíved vidám,
lelked repül.
Zeng a nagyvilág:
felséges Mozart!
Hangözön árad ránk.
Örökkön zúg
és bennünk szól.
Milyen merész!
W.B.: Itt minden érzés igaz!
Tökéletes!
W.B.: Tán nem is földi, hisz annyira teljes!
Modern beszéd.Megérint
És megráz.
Mozart!, Mozart!
Reményt találsz!
Vigasztal bennünket a végzet.
Örömöt adó.
Úgy írta kétségek közt
Mindenki:
Vagy csak hagyja,
hogy rájöjjünk végre,
hogy haldoklik a Föld?
W. B.: A szívhez szól az égi hang!
Mindenki:
Zeng a nagyvilág!
Fenséges Mozart!
S bár hogy ez , de minden más lett tőle már.
W. B.: Ez a zene szabadság és hatalom.
Amit Ő írt, örömteli fájdalom.
És több is még,
hisz naggyá tesz, mert hogyha halljuk,
akkor minden titkot megsejtünk:
Mit érzünk,
mégsem értünk
mert ez szemmel láthatatlan
mégis ott van bennünk!
Mindenki:
Zeng a nagyvilág!
Fenséges Mozart!
S bár hogy … ,
de minden más lett tőle már.
Az ég zenél: Mozart!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
